Decker Attilát visszavárják a válogatottba | Pénteken este már elődöntőzik férfi vízilabda-válogatottunk az
eindhoveni Európa-bajnokságon. A csoportmeccseket veretlenül tudta le a
magyar nemzeti csapat, amely ellenfélre vár, csak a középdöntők után
derül ki, hogy a görög vagy a montenegrói együttessel csatázhatnak
Kásásék a fináléba jutásért.
| |
Gyűjtik az erőt játékosaink | Bár Eindhovenben javában zajlik a kontinensviadal, ettől függetlenül nem
állt meg az élet klubcsapataink háza táján sem. A Szolnoki Dózsa-Közgép
legénysége is szorgalmasan készül, arra a kétfrontos harcra, ami rá vár
februártól májusig. | |
Szolnokiak is szerepelnek a ma rajtoló Eb-n | Az éremszerzés reményével vág neki mindkét magyar vízilabda-válogatott a ma este kezdődő hollandiai Európa-bajnokságnak. | |
A spanyol Sabadell ellen játszik csapatunk | Az Eindhovenben hétfőn rajtoló Európa-bajnokság helyszínén vasárnap
elkészített sorsolás értelmében az első meccset az ibériai gárda
otthonában vívja szolnoki csapat. A másik párban a két olasz együttes, a
Savona és a Posillipo küzd meg a fináléba kerülésért. | |
Foghíjasan készül csapatunk | | Foghíjas csapattal készülnek a Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdázói a
február 4-i bajnoki folytatásra. A pontvadászat negyedik helyén álló és
az Európa-kupa elődöntőjében is érdekelt szolnokiak soraiból Decker
Attila a magyar, Zivko Gocics a szerb, míg Tiberiu Negrean és Ramiro
Georgescu román válogatott soraiban dolgozik, és várja a január 16-i Eb
rajtot. | |
Három fronton vitézkedtünk | A negyedik helyen tanyázik a világ egyik legerősebb bajnokságában a
Szolnoki Dózsa-Közgép csapata, amelyik az Európa-kupában is áll, és
várja az elődöntő sorsolását. | |
Spanyol, vagy olasz ellenfelünk lehet | | A Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdacsapata mellett két olasz, a Posillipo
Napoli és a címvédő Savona, valamint a spanyol Sabadell harcolta ki a
legjobb négy közé jutást az Európa-kupában. | |
Elődöntőt ér a vereség | Egy góllal kikapott a Szolnoki Dózsa-Közgép csapata az oroszországi
Kazanyban, ám négygólos hazai sikerének köszönhetően bejutott az
Európa-kupa elődöntőjébe. Szintyez Kazany—Szolnoki Dózsa-Közgép 6-5 (1-1, 2-2, 1-1, 2-1)
| |
Kupavisszavágó előtt áll csapatunk | | Az esztendő utolsó, egyben egyik legfontosabb mérkőzése előtt állnak
csapatunk. Magyar idő szerint — szerdán 15 órakor a Szintyez Kazany
otthonában játszanak Regős Áronék Európa-kupa negyeddöntő mérkőzést. | |
Fergetes hazai hajrá | Szolnoki Dózsa-Közgép—Debrecen-Fujitsu 9-4 (2-1, 1-2, 1-1, 5-0) Tiszaligeti uszoda, 300 néző. V: Horváth Cs. Marosvári. | |
Gólzáport rendeztek csapataink | | A napokban újabb fordulót játszottak a vízilabda OB I/B osztályban. A
Szolnoki Főiskola-Közgép együttese 14-11-re verte a Szegedet. A
Tisza-parti gólokon Nagy R. 5, Lázár, Mohi O. és Papp M. 2-2, Mohi Z.,
Mosonyi Zs, valamint Soltész 1-1 osztozott. | |
Egy tucat gólt lőttünk Kaposváron | A bajnokság 10. fordulójában csapatunk sima győzelmet aratott a somogyi fővárosban. Kaposvári VK—Szolnoki Dózsa-Közgép 4-12 (1-3, 0-2, 1-5, 2-2) | |
Vasas-siker a rangadón | Elmaradt a testvérharc, mert a szolnoki kapus, Decker Attila
testvérbátyja, Ádám, aki momentán a Vasas játékosa, eltiltás miatt nem
szerepelhetett. Emellett két válogatott játékos, az angyalföldiek
kapusa, Nagy Viktor, valamint a szolnokiak centere, Kis Gábor egyaránt
sérült, így egyikük sem szállhatott vízbe a forduló rangadóján. | |
Kupacsata után bajnoki rangadó | | Újabb rangadót játszik a Szolnoki Dózsa-Közgép csapata, amely szombaton 16 órakor a Vasast fogadja a Tiszaligeti uszodában. | |
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP soron következő vízilabda mérkőzései | Szolnoki Fózsa-KÖZGÉP - TEVA-Vasas UNIQUA december 3. 16:00 bajnoki mérkőzés
Szolnoki Fózsa-KÖZGÉP - Debrecen Fujitsu december 10. 18:00 bajnoki mérkőzés
BELÉPÉS INGYENES!
| |
Vízben az utánpótlás | OB I/B Szolnoki Főiskola-Közgép—Neptun VSC 8-9 | |
Négygólos szolnoki győzelem | A nagyszünet után remekül játszó szolnoki csapat négy góllal verte orosz
vetélytársát az Európa-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, és előnye
birtokában bizakodva várhatja a december 14-i, kazanyi visszavágót. | |
A HÉTVÉGI EREDMÉNYEK | |
OB-I/B
2011.11.19. Szolnok
(9 forduló)
Szolnok - ASI Vasas 12-12 | |
Kupaodavágó a Ligetben | | A Honvéd elleni győztes bajnoki rangadó után újabb nagy meccs vár a
Szolnoki Dózsa-Közgép csapatára, amely szombat este hat órakor az orosz
Szintyez Kazanyt fogadja a tiszaligeti uszodában. Az Európa-Kupa
negyeddöntőjében mérkőznek meg a felek, melynek ez lesz az odavágója. | |
Szombaton Euro-kupa mérkőzés! | Szombaton, 18:00-kor a Tiszaligetben folytatódnak az Euro-kupa mérkőzések. A szolnoki együttes fogadja a Sintez Kazan (orosz) együttesét. Belépés INGYENES!
| |
Csapatunk magabiztosan nyerte a rangadót és készülhet a Kazany elleni kupacsatára | A szolnoki gárda repülőrajttal nyitott a Kőér utcában, jó védekezésből
kiindulva parádés gólokkal vették be a kétszeres olimpiai bajnok Gergely
István kapuját. | |
Győzelemmel hangoltunk a Honvéd meccsre | | Két hete a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a szolnokiak
18-4-re verték a Pécset, most a bajnokságban mérték össze erejüket
felek. Köztük a két Hangay testvér a jelenleg a Pécsben szereplő Róbert,
és az öccse Zoltán, akik kettő-kettőre végeztek. A végén azonban Zoltán
örülhetett, hiszen csapata simán, öt góllal verte vetélytársát. | |
A kötelező győzelem reményében | | A bajnokság hetedik fordulójában kötelező győzelem vár a Szolnoki
Dózsa-Közgép vízilabdacsapatára. Regős Áronék szombaton 16 órakor a
PVSK-Füszért gárdájával mérkőznek a tiszaligeti uszodában. | |
Bronzérmes csapatunk | Négy esztendő múltán ismét a Magyar Kupa elődöntőjébe jutott a szolnoki
pólósalakulat, amely négy góllal kapott ki a bajnoki listavezető szegedi
gárdától, szombaton este Budapesten. Sőt a másnapi döntőben a szegediek
szerezték meg a kupagyőzelmet, miután 9-8-ra verték a Honvédot. | |
Faragó Tamás drukkol a vidéki vízilabdának | Kétségkívül a magyar vízilabda egyik ikonja dr. Faragó Tamás, aki
játékosként mindent elért pályafutása során, amit egy pólós elérhet. A
teljesség igénye nélkül a magyar válogatott tagjaként, melyben 258
alkalommal szerepelt, nyert olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki
címet. | |
Indul a busz! | | Szombaton, a Magyar Kupa négyes döntőjében 16.45 órakor kezdődik a
Szolnoki Dózsa-Közgép—Szeged elődöntő, amit Budapesten a Szőnyi úti
uszodában rendeznek meg. | |
Pólós bravúr nyomában | | Mint írtuk remekelt az oroszországi Európa-kupa-visszavágón a Szolnoki
Dózsa-Közgép együttese, amely a hazai döntetlen után Ruzában nyert
7-5-re, és ezzel a legjobb nyolc közé jutott. De vajon mi volt a
győzelem záloga? | |
Óriási bravúr, továbbjutottunk az Európa-kupában | | Az oroszországi Ruzában játszották a Sturm 2002 Ruza—Szolnoki
Dózsa-Közgép vízilabda-mérkőzést, melynek tétje a legjobb nyolc közé
jutás volt az Európa-kupában. | |
A Szegeddel találkozunk az elődöntőben | | Hétfőn elkészítették a vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjének
menetrendjét. A budapesti Szőnyi úti uszodában sorra kerülő finálé első
elődöntőjében szombaton 15.15-kor megismétlődik a tavalyi Eger—Honvéd
döntő. | |
Fölényesen nyertük a kupapárharcot | Szolnoki Dózsa-Közgép—PVSK-Füszért 18-4 (4-1, 3-0, 4-0, 7-3) Tiszaligeti uszoda, 200 néző. Vezette: Csanádi, Vojvoda. | |
Könnyed szolnoki győzelem született a Ferencváros ellen | | A Tisza-parti pólósoknak nem volt nehéz dolguk a tavaly még rivális
fővárosi gárda ellen a férfi vízliabda ob I. hatodik fordulójában. A
Szolnoki legénység kilenc góllal múlta felül az FTC együttesét. | |
Fradi otthonában lehet vigasztalódni | | Először veszített mérkőzést a szezonban a Szolnoki Dózsa-Közgép
vízilabdacsapata, amely pénteken este 10-9-re kapott ki a címvédő
Egertől. A vereség mindig fájdalmas különösen, úgy hogy a harmadik
negyedben 7-5-re is vezettek Nyéki Balázsék, és ha egy kicsit
higgadtabbak, akár növelhették is volna előnyüket. | |
Saját magunkat vertük meg | | Péntek este a bajnoki címvédő Eger csapata vendégeskedett a Tiszaligetben, amely izgalmas meccsen egygólos győzelmet aratott. | |
Kis Gábor szerint megfogják az Egert | | A nemzetközi kupamérkőzések után ismét a bajnoki küzdelmek felé fordul a
figyelem. A Szolnoki Dózsa-Közgép pénteken 18 órakor a címvédő Eger
csapatát fogadja a Tiszaligetben, majd hétfőn 20.15 órakor a Ferencváros
vendége lesz a Népligetben. | |
Megmaradt az esély a továbbjutásra | Fennállása első, hazai nemzetközi mérkőzésén szerepelt, a forradalom
ünnepén a Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdacsapata. Az ellenfelük az orosz
Sturm 2002 Ruza gárdája volt, amellyel 13-13-as döntetlent játszottak. | |
Európa-kupa mérkőzést játszik a Dózsa a Tiszaligetben | | Bogliasco és Nizza után immár hazai környezetben csobban medencébe a
Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdacsapata az Európa-kupában. A második
számú kontinenssorozatban már a nyolcaddöntőnél tartanak az érdekeltek,
melyben a szolnokiak vetélytársa az orosz Sturm 2002 Ruza gárdája lesz. A
páros csata első felvonását vasárnap 17 órakor rendezik a tiszaligeti
uszodában, míg a visszavágó november 9-én lesz Ruzában. | |
Kupameccset játszanak az ünnepen pólósaink | Fennállása első, hazai nemzetközi mérkőzését játssza, a forradalom ünnepén, október 23-án, vasárnap 17 órakor a Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdacsapata. Az ellenfél az orosz Sturm 2002 Ruza gárdája lesz, az Európa-kupa nyolcaddöntőjének odavágóján, a tiszaligeti uszodában.
| |
A Pécs ellen az elődöntőért | | A legerősebb pár tagjaként szembekerült egymással a címvédő Honvéd és a
Vasas a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, amelynek
sorsolását hétfőn végezték el a szövetségben. | |
Kettős győzelem a dupla fordulóban a Sturm Csehov lesz a kupa ellenfelünk | A nemzetközi kupamérkőzések után kettős forduló várt az elmúlt hét végén
a Szolnoki Dózsa-Közgép csapatára, amely előbb az OSC, majd a BVSC
budapesti otthonában vendégeskedett. Szerencsére nem gyűrődött a
papírforma, mindkét összecsapást megnyerte a szolnoki pólósalakulat. Az
Európa-kupa zágrábi sorsolásán pedig kiderült, hogy az orosz Sturm
Csehov gárdája lesz a mieink vetélytársa a nyolc közé folyó páros
csatában. | |
Bajnoki meccsek és kupasorsolás előtt pólósaink | | Nem panaszkodhatnak a tétlenségre a szolnoki vízilabdázók, hiszen az
elmúlt hét végi Európa-kupa-meccsek után újabb bajnoki összecsapások
várnak rájuk. Sőt kettős fordulót rendeznek pénteken és szombaton az OB
I-ben. | |
Csoportelső csapatunk | | Nem nyaralni repült a francia Riviéra egyik legnagyobb városába Nizzába,
a Szolnoki Dózsa-Közgép, amely mindkét ellenfelét biztosan verte, és
bejutott az Európa-kupa legjobb 16 csapat közé. | |
Legyőzték a címvédőt pólósaink! | | A férfi vízilabda Eurokupában, a legjobb 16 közé jutásért zajló
küzdelmek franciaországi állomásán, Nizzában győzelemmel kezdett a
Szolnok, amely kupavédő olasz Savonát verte négy góllal a péntek esti
összecsapáson. A szolnokiakat az sem zavarta, hogy ellenfelük soraiban
két friss, olasz világbajnok Firoentini és Aicardi is szerepelt, az
utóbbi három gólt lőtt a szerbek elleni fináléban. | |
Kupamérkőzések Nizzában | Nem panaszkodhatnak a tétlenségre a Szolnoki Dózsa-Közgép pólósai,
hiszen a keddi, Szeged elleni bajnoki rangadót követően pénteken és
szombaton újabb megméretések, most éppen Európa-kupa mérkőzések várnak
rájuk a franciaországi Nizzában. | |
Döntetlen a pólórangadón | Kora őszi strandidőben játszották bajnokság első rangadóját a
tiszaligeti uszodában, ahol a délután négy óriási kezdés ellenére szép
számú közönség volt kíváncsi a két régi vetélytárs összecsapására. A
derbi első félidejében a hazai gárdának szinte semmi sem sikerült, de
nem adták fel, és egyre javuló játékkal kiharcolták a bajnoki pontot a
végére fejben elfáradó szegediek ellen. | |
ÚJ fotók a játékosokról! | Felkerültek a 2011/12 -es szezonban szereplő játékosok fotói. | |
Tisza-parti pólóscsapatok csatáznak | Nehéz sorozat előtt áll a Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdacsapata,
amely előbb kedden délután négy órakor a Szegedet fogadja a tiszaligeti
uszodában, majd pénteken és szombaton Európa-kupa mérkőzéseket játszik
a franciaországi Nizzában.
| |
Győzelem és vérveszteség | A vízilabda-bajnokság rajtján a szolnoki csapat érvényesítette
a papírformát, és kétgólos győzelmet aratott Szentesen. Bodrogi Bau Szentes—Szolnoki Dózsa-Közgép 7-9 (2-3,
1-2, 2-3, 2-1) Szentes, 300 néző. V: Vogel G., Rubos. | |
Megkezdi szereplését a bajnokságban a Szolnoki Dózsa, sorsoltak az Európa Kupában is | | A Szentes—Szolnoki Dózsa-Közgép mérkőzéssel rajtol vízilabda-bajnokság,
kedden délután öt órakor a Kurca-parti városban. Előrehozott találkozóról
van szó: az első forduló eredeti időpontja szombat lenne, ekkor azonban
a szolnokiak két román válogatott játékosa, Negrean és Georgescu Európa-bajnoki
selejtezőn lesz érdekelt. Ezért a szolnoki klub kezdeményezte, hogy a
meccset korábban játsszák, ehhez pedig hozzájárultak a szövetség illetékesei. | |
Csoportelsőként jutott tovább csapatunk | Mint az várható volt hozta a kötelezőt, vagyis a továbbjutást a Szolnoki
Dózsa-Közgép csapata, amely három napon át az olaszországi
Bogliascóban, az Európa-Kupa első selejtezőkörében volt érdekelt. | |
Ikszeltünk a házigazdával | | Döntetlent játszott a Szolnok férfi vízilabdacsapata a vendéglátó olasz
Bogliascóval az Európa-kupa első selejtezőkörének 3. fordulójában. | |
Kütéses győzelemmel kezdtünk | | A férfi vízilabda LEN-kupa első csoportkörének nyitányán, az
olaszországi Bogliascóban a Szolnoki Dózsa-Közgép együttese 16-3-ra
(4-0, 4-0, 3-1, 5-2) verte a török Heybeliada Isztambult. | |
Huszonöt év után ismét a nemzetközi porondon | | A hazai kupaküzdelmek után nemzetközi színtéren is megkezdik
szereplésüket a Szolnoki Dózsa-Közgép pólósai. A LEN-kupa első, olaszországi
csoportkörében a török Heybeliada Isztambul, a német Würzburg, a házigazda
Bogliasco, majd az izraeli Hapoel Tivon lesznek az ellenfelek. | |
Döntetlen a Vasas ellen | Az erőviszonyoknak megfelelően a Vasas és a Szolnok Dózsa-Közgép
legénysége harcolta ki a továbbjutást a Magyar Kupa selejtezőjének B
csoportjából. A küzdelmeket a szombaton és vasárnap rendezték meg a
Tiszaligetben. | |
A pécsi pólósok nyerték a Közgép Kupát | | A napokban folytatódtak a Közgép Kupa küzdelmei, amit a
vízilabda-utánpótlás számára rendez a szolnoki klub. Mint beszámoltunk
róla az ifjúságiak küzdelmeit a házigazdák, a Szolnoki Dózsa-Közgép
legénysége nyerte. A gyermek korcsoport csatározásában sajnos nem
termett babér a szolnoki fiataloknak, hiszen sereghajtóként végeztek a
mezőnyben. | |
Kupameccsekkel nyítjuk a szezont | | A Magyar Kupa selejtezőjével a hét végén hivatalosan is megkezdődik a
szezon a vízilabdázóknál. A B csoportba sorolt Szolnoki Dózsa-Közgép
hazai vízben, a tiszaligeti uszodában küzd meg a továbbjutásért a
legutóbbi bajnokságban ezüstérmes Vasas, a Szentes és az OB I/B-s
Egerfood gárdájával, szombaton és vasárnap. | |
Ificsapatunk nyerte a Közgép-Kupát | | Közgép Kupa néven utánpótlás vízilabda-tornát rendeznek Szolnokon, a
Tiszaligeti uszodában. A mérkőzéssorozaton előbb az ifjúsági korosztály
csapatai mérték össze tudásukat. | |
Mohi Zoltán: kötelező a továbbjutás | | Budapesten, a Magyar Vízilabda Szövetségben elkészítették a Theodora férfi Magyar Kupa sorsolását. | |
Tornagyőztes csapatunk! | | A Szolnoki Dózsa-Közgép sikerével ért véget a debreceni nemzetközi
felkészülési torna. A háromnapos viadalon a Nagyváradot és a Vasast
egyszer-egyszer, míg a házigazdákat kétszer múlták felül pólósaink. | |
A Cívisvárosba látogat a szolnoki gárda | | Péntektől vasárnapig nemzetközi felkészülési tornán vesz részt a
Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdacsapata Debrecenben, ahol a legutóbb
ezüstérmes Vasas, az új szezon előtt jól erősítő házigazdák és a román
bajnok Nagyvárad lesznek az ellenfelek. | |
Sorsoltak az európai kupákban | | A LEN-kupában érdekelt Szolnoki Dózsa Közgép egy olasz, egy német, egy
török és egy izraleli csapattal került egy selejtezőcsoportba, ahonnan
majd négy együttes lép tovább a következő körbe. | |
Munkába álltak a szolnoki pólósok | | A nyári szünetben alaposan megerősödött a Szolnoki Főiskola-Közgép VSC
vízilabdacsapata, amely komoly tervekkel vág neki a következő évadnak.
Az együttes a közelmúltban megkezdte a felkészülést az új szezonra, mely
során a bajnokság és a Magyar Kupa mellett a LEN-kupában is érdekelt
lesz. | |
|